A Kecskeméti Tenisz Akadémia egy újonnan induló, dinamikusan fejlődő sportklub, amelynek célja, hogy erős alapokra építve nevelje a jövő teniszező generációját.
Szakképzett edzőink olyan támogató és inspiráló közeget teremtenek, ahol a fiatalok nemcsak a tenisz alapjait sajátíthatják el, hanem egy összetartó, motiváló közösség részévé is válhatnak.
Akadémiánk ideális választás mindazok számára, akik most ismerkednek a sporttal, valamint azoknak is, akik versenyszinten szeretnének fejlődni.
Már óvodás kortól várjuk a gyerekeket, és több korosztályban, különböző pályaméreteken, valamint képességi szintek szerint kialakított csoportokban biztosítjuk a fejlődés lehetőségét. Programjaink felépítése garantálja, hogy minden játékos a saját tempójában, mégis folyamatos motiváció mellett haladhasson előre.
Az Akadémia tagjai számára számos eseményt, házi versenyt, közösségi programot és fejlődési lehetőséget biztosítunk, hogy a sportélmény valóban teljes legyen – pályán és azon kívül is.
2026. szeptember 19-én, szombaton 9:00 és 14:00 óra között a Kecskeméti Tenisz Centrum ad otthont a KATE – Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete – Egyesületi Napjának, amelynek keretében amatőr teniszverseny kerül megrendezésre.
Az esemény célja nem csupán a versenyzés, hanem a kecskeméti teniszközösség összehozása, a sportbaráti kapcsolatok erősítése és egy jó hangulatú, közösségi teniszes nap megteremtése. A résztvevők számára lehetőség nyílik arra, hogy barátságos, mégis izgalmas mérkőzéseken mérjék össze tudásukat, miközben együtt töltenek egy aktív délelőttöt a Kecskeméti Tenisz Centrumban.
A KATE – Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete egyik legfontosabb célkitűzése a kecskeméti teniszsport értékeinek megőrzése, valamint folyamatos fejlesztése mind infrastrukturális, mind társadalmi szinten. Az Egyesület kiemelt figyelmet fordít a helyi klubélet erősítésére, a teniszező közösség összetartására és a sport társadalmi szerepének növelésére.
Tevékenységük középpontjában a sport, az egészség, a kultúra és a közösség egységének megteremtése áll. Fontos számukra a kecskeméti tenisz hagyományainak ápolása és továbbadása, miközben olyan közösséget építenek, amelyben a tenisz nemcsak versenysport, hanem találkozási pont, kikapcsolódás és közös élmény is.
A szabadtéri szezon után sem áll meg a teniszélet a Kecskeméti Tenisz Centrumban! 2026. október 12-én megkezdődik a sátor felállítása, amellyel kezdetét veszi a felkészülés a 2026/2027-es téli szezonra.
Az idei télre több fejlesztéssel is készülünk annak érdekében, hogy a hidegebb hónapokban is megfelelő és komfortos körülmények között lehessen teniszezni. A sátor teljes körű felújításon és alapos tisztításon esett át, így megújult állapotban kerül vissza a pályák fölé.
A sátorban a világítást is korszerűsítjük: új, modern lámpák kerülnek felszerelésre, amelyek egyenletesebb és megfelelő fényviszonyokat biztosítanak a játékhoz. Kiemelten fontos számunkra, hogy a téli időszakban, a természetes fény hiányában is jól látható legyen a labda, és a játékosok számára minél kényelmesebb körülményeket teremtsünk.
A téli szezon pályabérlési árairól, a bérletekről hamarosan részletes tájékoztatást adunk.
Az őszi szünetben sem áll meg az élet a Kecskeméti Tenisz Centrumban! A szünet alatt reggel 8 órától délután 14 óráig különleges, napközis programmal készülünk a gyerekek számára a fedett sátorban és a megújult klubházban, ahol a mozgás, a tenisz, a játék és természetesen a jó hangulat kerül a középpontba.
A program célja, hogy a gyerekek aktívan, sportosan és közösségben tölthessék az őszi szünet egy részét. A napok során a teniszé lesz a főszerep: játékos feladatokkal, különböző ügyességi gyakorlatokkal és teniszfoglalkozásokkal várjuk a résztvevőket. Az utolsó napra egy kis halloweeni hangulattal is készülünk! A gyerekek ezen a napon jelmezben is érkezhetnek, így a teniszezés és a játék mellett egy vidám, különleges halloweeni nappal zárjuk a tábort. A programokat úgy állítjuk össze, hogy a kezdő és a már teniszező gyerekek egyaránt jól érezzék magukat.
A tenisz mellett természetesen jut idő közös játékokra, mozgásos programokra, pihenésre és közösségi élményekre is. Szeretnénk, ha ezek a napok nemcsak a sportról szólnának, hanem új barátságokról, sok nevetésről és egy igazán jó hangulatú őszi szünetről is.
A napközis program ideje alatt a gyerekek felügyeletéről és szervezett foglalkoztatásáról is gondoskodunk, így a szülők számára is segítséget szeretnénk nyújtani az őszi szünet hétköznapjain.
December 5-én ünnepi hangulat költözik a Kecskeméti Tenisz Centrumba: megrendezzük a Mikulás Kupát, egy vidám, családias hangulatú házi gyerek teniszversenyt!
A verseny célja, hogy a gyerekek játékos környezetben próbálhassák ki magukat, mérkőzhessenek egymással, és közben újabb értékes tapasztalatokat szerezzenek a teniszpályán. Nemcsak az eredmény számít: ezen a napon a játék öröme, a közös élmények és a jó hangulat kerülnek a középpontba.
Szeretettel várjuk a teniszező gyerekeket egy igazán különleges, Mikulás-napi sportprogramra, ahol természetesen meglepetésekkel is készülünk a résztvevőknek!
A nevezéssel, korcsoportokkal és a pontos programmal kapcsolatos részletekkel hamarosan jelentkezünk!
Ha kedvet kaptál a teniszhez, szeretnéd elsajátítani a sport alapjait, vagy egy jó hangulatú, támogató közösséghez tartoznál, gyere hozzánk játszani!
A hét minden napján rendelkezésedre állunk!
Töltsd ki az alábbi űrlapot, és mi felvesszük Veled a kapcsolatot!